Uppsala Syndrome - Do you speak hunglish?

Újévi fogadalmak

2015. december 19. - Bree Gi

Mint minden évben, most is megírom az újévi fogadalmaimat. 

1. Magától értetődően leadok 10 kilót. 

Ezt minden évben megfogadom, azóta hogy láttam a Bridget Jones naplóját. Egyszer még össze is jött, mert újévkor 75 kiló voltam, és pár hónappal később már "csak" 63, úgyhogy nem lehetetlen dolog. Mondjuk arról fogalmam sincs, hogy miképpen szabadultam meg a feleslegtől, de talán összejön. 

2. Megtanulok svédül. 

Betelt a pohár. Elegem van abból, hogy módszeresen svédre váltanak, ha nem akarják hogy értsem, miről beszélnek. Éppen ezért megtanulok titokban svédül és nem fogják tudni, hogy értem miről beszélnek. El is kezdem még ma. 

3. Nem szeretek bele olyan emberekbe, akik nem érdemlik meg hogy szerelmes legyek beléjük. 

Az önbizalmam a béka segge alatt van nap, mint nap. Vannak/voltak emberek akikbe beleszerettem, különösen egy személy itt Svédországban, de a próbálkozásaim hogy közelebb kerüljek hozzá hiábavalók voltak. El akarom felejteni és nem gondolni rá. Ignorálni. Ez az első feladat, utána pedig az, hogy ezt az állapotot fenntartsam. 

4. Elkezdek sportolni valamit. 

Még nem tudom mit, de lehet hogy veszek egy kondi vagy uszoda bérletet. 

5. Veszek egy télikabátot, egy meleg télicipőt, és egy nem hangos zárt cipőt. Utóbbit a laborba.  

Talán ez a legegyszerűbb fogadalom, amit december 28.-án meg is valósítok, miután visszajöttem Uppsalába. 

6. Amikor megjön a fizetésem, vagy az IKEA-ba vásárolok vagy az H&Mben. Nem mindkettőben. 

Nem kéne elbasznom minden hülyeségre a pénzt. :) Vagy, vagy. Valszeg most az H&M fog következni. 

7. Az egyik fizetésemet beáldozom és feltuningolom a biciklimet. 

A metál rózsaszín őrület igencsak királyul nézki, de ráférne egy szervíz. Valszeg februárban fog ez megtörténni.

8. Nem dolgozom hétvégente. 

A hétvége mostantól kezdve az irodalmazásé. Nem dolgozom, az Angström közelébe se megyek, még gondolatban sem. Kávé, tea, köntös, tudományos cikkek. 

9. Elkezdek kurzusokra járni. 

Ideje lesz. 

10. Megtanulok EPR-en és GC-n mérni. 

11. Minden számolást kétszer ellenőrzök. 

Na ezt muszáj megmagyaráznom. Szemmel láthatóan Sir Galahadnek töke tele van azzal, hogy számolási hibákat ejtek. Ez eddig legalább háromszor történt meg, és most úgy gondolja, hogy a magyar oktatásban nem tanítják meg a kölköket koncentrációt számolni. Erről szó sincs, pusztán 1x kiszámoltam mindent teoretikusan, aztán realizáltam hogy a fehérjém koncentrációja egy picit eltér a teoretikustól, és a koncentrációkat átszámoltam, de a térfogatokon nem változtattam, utána ezzel a számolással 2x dolgoztam tovább, mikor a fehérjém koncentrációja tökre más volt már. Na ez egy igen nagy hiba volt. Utána frankón kiszámoltam, levezettem mindent, és minden ott volt a lapon, de az összegzésnél összecseréltem 2 térfogatot, és 40 helyett 10 mikrolitert mértem bele az egyikből, a másikból pedig 10 helyett 40 mikrolitert. Emiatt olyan lebaszást kaptam, mint annak a rendje. Ezt még emésztgetem. 

Még nem telt be a pohár, de már alakul...

Na most szépen felsorolom, mi az, amin nap mint nap felbaszom magam

1. A fejem tiszta pattanás. Még soha az életben nem volt ennyi pattanásom, sose voltam pattanásos. Most mégis. És fájnak. És nem csak a fejemen, hanem a dekoltázsomon is. Ennyit arról, h "hagyd abba a fogamzásgátlót, jót tesz neked, ha kitisztul a szervezeted!"...ahha...ahha...ahha. Kösz. 

2. Minden hónapban kijön a herpeszem. Hasonló okokból nem vagyok oda érte, azon kívül h töménytelen mennyiségű pénzt költök herpesz tapaszra. 

3. Szintén nincs mennyiség orrcseppből se, de ráadásul a patikák hamar bezárnak és ha bedugult orral alszom el, hülyeségeket álmodom. 

4. Már fél 4kor besötétedik. Bennem van a reflex, hogy hazamenjek, holott még messze nincs vége a napnak. 

5. Elolvasok 3 cikket, Sir Galahad a kezembe nyom még ötöt. Nem érem utol magamat. 

6. Két hetente elő kell adnom valamit, amire készülnöm kell, mellette meetingek, szemináriumok, labormunka, cikk olvasás és a kurvaéletbe még el se mentem bevásárolni. Pedig kurvára kéne egy sapka. És orrcsepp.

7. Alapjáraton szeretek főzni, különösen olyan embereknek, akiket szeretek. Én nem vagyok része ennek a halmaznak, így azt eszem amit kapok magamtól. És én nem vagyok jó fej velem. 

8. Ölni tudnék egy üveg borért. 

9. Csináltam hétfőn egy Bradfordot. Minden párhuzamos gyönyörű volt, elfogadtam hogy a koncentráció annyi amennyi. Ma kiszámoltuk az extinkciós koefficiensét a fehérjének, és meghatároztuk hogy mennyinek kell lennie az abszorbanciának a reakcióban. Az abszorbancia 2x akkora volt, mint amit jósoltunk. Úgy 4 órával később realizáltam hogy a fényút nem 1 mm, hanem 2 mm. Meglepő módon. Utálom mikor Sir Galahad megkérdezi tőlem, hogy "Te komolyan nem olvastad el a küvetta leírását?" 

Igen... asszem kicsit felbasztam ma magam. Ölni tudnék egy pohár borért. Mármint egy üvegért. 

Hab a tortán: múlnak a percek, de ma se jön herceg.... 

Fáradtság lvl: Uppsala

A héten volt egy nemzetközi csoport-találkozó, amolyan minikonferencia. Péntek-szombat-vasárnap, reggel 9től este 6ig, utána csapatépítő ivászat. Hát... rendkívül fáradt vagyok. Mindig szombaton szoktam mosni, erre most nem volt lehetőségem. Eljutottam arra a szintre, hogy vennem kellett bugyit, mert már nem volt rendes tiszta bugyim, csak a szexi csipkebugyik voltak tiszták... amik nagyon kényelmetlenek. 

How to spend the 10% of your salary for a lot of crap and feel better yourself after the paying?

Tegnap annyira ki voltam borulva, hogy elmentem vásárolni az IKEA-ba, és amit amúgy 4x-5x is meggondolok hogy szükségem van-e rá, azt azonnal beraktam a kosaramba. Elég gyors bevásárlás volt. Nagyjából a teljes fizetésem 10%-át basztam el az IKEA-ban. 

Vettem magamnak szép kávés bögrét. 

Vettem magamnak (meg 5 másik embernek, mivel 6 emberre van mindenből) szép müzlis tálat

 

Vettem magamnak spatulát és kenőbotot (természetesen mindenből a szép rózsaszínt vettem meg) (süti sütéshez) (már nagyon régóta vágytam egy ilyenre)

Vettem szép rózsaszín konhya ruhákat, amik mellesleg passzolnak az ugyanilyen mintájú köténykémhez

Vettem fenszi láncsboxot is. Szeparált. Ha nem zöld lenne, hanem rózsaszín, akkor az maga lenne a nirvana. Mostmár hurcibálhatom magammal a pénteki eszbékás menzás menümet: meggymártás, fasírt, krumplipüré!

De mit ér egy lunchbox, ha nincs lunchbox táskám? Hát azt is vettem! Ez is zöld basszameg, na sebaj...

És vettem nem túl fenszi, ellenben olcsó 17 darabos lunchbox készletet is... hogy erre miért volt szükség? Hogy a másik fenszi 17 darabos lunchbox készletem mellett legyen még 17...

Vettem ilyen izét... erre azért volt szükségem, mert korábban vettem egy kisebbet, de abba nem fér bele egy egész zacsi kávé... ERRE TÉNYLEG szükségem volt!!!!

Vettem egy nagy tepsit... most nem tudnám megmondani, h erre miért volt szükségem, de majd kitalálom... 

Vettem takarót is... készülök a télre és ezzel nagyon kellemes takarózni, ez is fontos volt... 

Hát ezt nem tudom miért vettem meg, de miután felhúztam és letakartam a szép szürke takaróval, rájöttem hogy zseniális vagyok. 

Vettem konhyai DIGITÁLIS mérleget is. Miért ne? Végre tudni fogom hogy miből mennyit teszek az ételbe. 

Vettem mécsest... 90 darabosat. Közeleg a tél... nem, nem ezzel fogok fűteni, csak Tégla mondta hogy ez segít elviselni a sötétséget...

Vettem köntöst is, meg egy új párnát is, meg egy nagy fém keverőtálat is, meg mérő kanál készletet is, de ezekről nem találtam képet. 

ÉS EZT A SOK SZART BICIKLIVEL HOZTAM HAZA!!!! 7 km. És vasárnap folytatom Ma Petite-tel, mivel egy csomó dolgot elfelejtettem megvenni, amire tényleg szükségem van. Kész mázli, hogy az IKEA olcsó, valószínüleg ha az H&M-ben akartam volna magam felvidítani, akkor 

1. 

1/A) Még jobban kiborultam volna az egész alakos tükrök miatt

1/B) Ennek következtében még több pénzt költöttem volna az IKEA-ban

2. Kapásból elköltöttem volna a fizetésem 2/3-át ruhákra. 

 

A második kiborulásom in Sweden

Azt hiszem eljutottam arra a pontra, hogy elkezdődik a második kiborulásom. 

Nagyon el vagyok anyátlanodva. Nem látom át Sir Galahad terveit, nem látok előrébb fél évnél, tök hülyének érzem magam a meetingek alatt, nincsenek eredményeim, de elvárják tőlem, hogy prezentáljam őket (igen, azt a semmit) és közben érzem hogy én vagyok a "biológus a laborban" jelenség. A buta biológus, aki még azt se tudja mi a spin kvantum szám. 

Ez kicsit olyan, mint a mondás a kínai császár részéről a Mulánból- egyetlen rizsszem is képes átbillenteni a mérleget. Nálam egyetlen rossz esemény képes átfordítani mindent. 

És felmerül bennem a kérdés, hogy mi a francot keresek én itt? Béna vagyok. És ez frusztrál. Barátok nélkül, szerelem nélkül, rendes alkohol nélkül... Svédország ahol most nem tudok hova menekülni a problémáim elől. Nem tudok őrült ámokfutást rendezni és alkohollal, drogokkal, barátokkal és/vagy szex-szel betölteni azt az űrt, ami akkor keletkezett, amikor eljöttem Szegedről és mindennap csak tágul amikor úgy érzem hogy semmi keresni valóm itt. Nem mondom hogy ez lenne a logikus lépés, de sokszor az ember tényleg szeretne egy kicsit bódult állapotba kerülni, így vagy úgy. De józan vagyok- sajnos minden szempontból, és józanul látom a problémáimat, azokat a problémákat, amikkel nem akarok szembe nézni, amik elől elmenekülnék. 

Nem picsogok eleget. 

TO DO LIST

- Elolvasni kb 15-20 cikket

- Beszerezni valami értékelhető minőségű alkoholt

- Shoppingolni valamit

- Készülni a prezentációra

Bahhhhh. 

A svédek és a válás

Egyszer valahol olvastam egy cikket arról, hogy Svédországban van a legtöbb válás...stb. a dologban kb ennyi maradt meg. A lényeg, hogy tényleg nagyon sok a válás Svédországban, és próbáltam megkeresni a cikket, de nem sikerült. Nagyon frappáns volt, ezért bánom is, hogy nem tudom belinkelni. 

Lényeg a lényeg, megfejtettem a svéd válások okát!

A SVÉD NŐK NEM TUDNAK FINOMAT FŐZNI!

Amikor pedig a válás felmerül, a férj megvonja a vállát és azt mondja "ezt a kaját (főtt krumpli) én is el tudom készíteni, nincs okom együtt maradni vele" - és valahol igaza van. 

Én eléggé megrögzötten karrierista nő vagyok, nem tagadom hogy emberiség elleni vétek lenne, ha gyereket szülnék, mert az nekem is rossz lenne és a gyereknek is. Önző vagyok, felelőtlen, és nem állok készen arra, hogy családot alapítsak. Az egyetlen dolog, amivel össze tudnék tartani egy családot, az a főzés. Én imádok főzni. 

Itt Svédországban az ebédszünet szent és sérthetetlen- habár a kajáról ez nem mondható el. Valamivel kompenzálni kell... lényeg a lényeg, olyat kell tudnia főzni a feleségnek, amit a férj nem tud reprodukálni. Ha éhezik, akkor sose fog elhagyni- kivéve ha talál egy nőt, aki még jobban főz, ne adj Isten megtanul főzni. Cinikus vagyok? Lehet. De azt senki se vonhatja kétségbe, hogy főzni valakinek, akit szeretsz, és nézni ahogy élvezettel percek alatt magába tömi azt az ételt, aminek az elkészítésével te órákat szenvedtél... a legnagyobb öröm a világon. 

Ezért is frusztrál annyira, hogy nem eszik a sütijeimet a tanszéken. Fene a bundájukat... 

A szomszédom (és egyben főbérlőm) egy kétgyerekes elvált szingli Apuka. Marha szexi. Legnagyobb meglepetésemre pedig (az illatok alapján) változatosan főz- változatosabban mint én... ami valljuk be nem nehéz, mivel magamat nem szeretem annyira, hogy meglepjem magam minden este friss vacsorával. 

Szóval, ha igazán aggódtok értem és azért mert egyhangúan étkezem... szerezzetek nekem egy pasit (nem baj ha svéd) akinek főzhetek. Puszipá!

MMUM, avagy "Makacs Magyarságom Utolsó Morzsái" in Sweden

Eltelt 2 hónap. Az alapvető felszerelések beszerzésén túl sikerült megállapítanom, hogy a svéd létminimum 1 főre 1000 SEK egy októberi hónapban. Ez magába foglalja a tisztítószereket (mosópor, öblítő...stb), gyógyszereket (orrcsepp), élvezeti cikkeket (sör, óvszer - habár még nem fogyott belőle (sajnos)), kaját (hús, hal, zöldség, tészta, tej, minden) nasit (ezt nem ragoznám) valamint az egyszeri buta kiadások egy részét. Számomra (és a családom számára is ) meglepő módon, egyáltalán nem éheztem, nem szenvedtem hiányt semmiben. Az élet Svédországban nem olcsóbb, mint otthon, csak jobban kijössz a fizetésedből. Az első hónapban értelemszerűen jóval magasabbak voltak a kiadásaim és jónéhányszor belefutottam olyan kiadásba, amire nem volt szükségem- pl. 

- Legalább 15x szálltam fel buszra (35 SEK/menet) - ez teljesen felesleges és elkerülhető, ha az ember biciklivel jár 

- Élelmiszerek, amik melléfogások voltak - édes mustár, alkoholmentes bor...stb. Nem ragoznám, mert kiakasztanak. Ebbe mindenki belefut az első hónapban, ilyen az élet. Ez a tanulópénz. Szó szerint. 

Azonban mindez nem változtat a tényeken, ha ki akarsz költözni Svédországba az első hónapban igenis szükséged van alaptőkére. A második hónap már sokkal könnyebb és olcsóbb mint az első. 

...és most felsorolnám, hogyan adtam fel magyarságom utolsó morzsáit az idő függvényében:

Kávé 

Első hónap: úristen, ez szörnyű, nem akarom, nem akarom, fúúúj, nem, nem nem. 

Második hónap: Nem is olyan rossz ez. Teljesen jó ez. 

Sampon, tusfürdő, dezodor

(Kis magyarázat: ezekből a BABA márkát használom, mert otthon viszonylag olcsó és minden mástól viszketek)

Első hónap: Nem, nem, nem. Kizárt. 10 éve használom ezt a márkát, nem tudok róla lemondani. Majd mindig kihozom magammal. Importálom. Nem tudom, de akkor se vagyok tőle hajlandó megválni!!! 

Második hónap: Elfogyott a tusfürdőm. Muszáj venni valamit, nem várhatok decemberig a fürdéssel. Megvettem a legolcsóbb tusfürdőt- teljesen jó. Elfogyóban a sampon. Megvettem a legolcsóbb sampont (átszámolva 450 HUF): Dove- asszem ezt nem kell ragozni :). Elfogyóban volt a dezodor, megvettem a legolcsóbb dezodort, ez is teljesen jó. 

Kaja 

Első hónap: Lazac? Azért se. Olcsó? Nem érdekel. Eszek inkább falukorvot, de akkor se eszek lazacot. Nem. 

Második hónap: Végülis, miért ne? Ha hazamegyek, sose lesz annyi pénzem hogy ezt akár egy hónapig mindennap megengedjem magamnak. Miért ne? Legyen. 

Svéd pasi kínálat

Első hónap: Long, not too strong, sour, swedish. Pont mint a kávé. 

Második hónap: Lásd: Kávé második hónap. 

Halloween in Sweden

Megmondom őszintén, kissé fárasztó az a szélmalomharc, amit otthon Magyarországon vívok a Halloween-nel. Mármint értem én, hogy poén felnőttként is beöltözni, és hogy egyszer egy évben nem elég, de come on, Magyarországon nincs Halloween. 

Azonban Swedenben van!!!! :D Ha lesz Halloween party a tanszéken - és miért ne lenne? - akkor Ma Petite, Sir Galahad és én beöltözünk az "Academic Royal Family"-nek, azaz Ma Petite és én hercegnőnek, Sir Galahad pedig a svéd királynak. Fasza lesz. :) Majd mellékelek róla képeket. 

How to be swedish?

Mikor megérkeztem a tanszékre és megkaptam a hivatalos eligazítást valamint egy szép nagy mappát benne mindenféle hasznos dologgal, akartam írni egy blogbejegyzést ebben a témában, azonban a mappa tartalmazott egy "howtobeswedish" jellegű füzetecskét, amitől sokkot kaptam. 

Megmondom őszintén, szükségem volt egy kis időre, amíg leülepednek bennem a dolgok, és nem kicsit kaptam sokkot mikor úgy éreztem hogy egyik pillanatról a másikra justrightnow át kell lényegülnöm swedish-sé. Az hogy megtanulni a svéd nyelvet hagyján, de a könyvben olyan instrukciók voltak, melyek elmondhatatlanul kétségbeejtettek. 

Ezeket olvasgatva olyan érzések kezdtek bennem kialakulni, minthogy

- ezt elbasztam, haza kell mennem, én itt meghalok. 

- soha nem fogok beilleszkedni

- ez túl sok, nem megy

- nem akarom, nem akarom, nem akarom 

Visszatekintve ez egyszerre szánalmas, szomorú, szörnyű és vicces. Kicsit amolyan salmiak ízű a dolog (salmiak= egyszerre sós, édes, savanyű és keserű). Az alábbiakban őszintén leírom azokat a gondolatokat, érzéseket, amiket akkor éreztem, mikor elolvastam ezt a tájékoztató füzetkét. Kéretik nem komolyan venni a káromkodást. Tényleg ezt éreztem akkor és most őszintén megosztom veletek. 

Szóval hadd ragozzam az instrukciókat: 

1. Svédországban vagy, tanuld meg a nyelvet! - Na igen... ez volt az első, ami kiakasztott. Ezt túl korán kaptam meg, elég korán ahhoz, hogy megmakacsoljam magam és azt mondjam hogy azért se. Ha egy PhD hallgató Magyarországra jön 3 hónapra (vagy egy vendégkutató félévre) senki se kötelezi rá, hogy megtanuljon folyékonyan beszélni magyarul csak azért, mert ez a "common language". Ha ezt félévvel később kaptam volna meg, biztos jobban lelkesedtem volna. Ettől függetlenül, apránként szokom a svédet. Nem tanulom, inkább csak szokom. 

2. Szelektív hulladékgyűjtés - Gyűjtsd szelektíven a hulladékot, mentsük meg a bolygót! - Na ez kiborított. Ez teljesen kiborított. Komolyan féltem tőle, hogy egyszer jön a svéd-hulladék-FBI és letartóztatnak, amiért a komposztálható dolgok közé raktam a sörösdobozt. Azonban ahogy telt múlt az idő rájöttem, hogy nem nehéz szelektíven gyűjteni a hulladékot, egyetlen kulcsa van: Mosd el a cuccot, miután kiürült és akkor nem lesz büdös. 

3. Ne használj olyan sampont, amiben sok a kemikália, használj biosampont- AZTABASZOTTKURVAÉLET!!!! (na itt borult ki abszolút a bili) Nekem aztán senki se mondja meg, hogy milyen sampont használjak, főleg ne egy olyan újság, aminek a címlapján egy tejfölszőke hamvas friss hajkoronáját virágkoszorúval díszítő swedish lány pózol, akinek a haja tuti nem a biosampontól ilyen kibaszottul gyönyörű...bitch. Aztán realizáltam hogy nem fog kopogtatni az ajtómon a biosampon-CIA, és ez magánügy. Senki se erőltetheti hogy sampont váltsak... aztán elfogyott a samponom és realizáltam hogy muszáj lesz vennem valami mást, mert amit 10 éve használok sampon, azt nem lehet itt kapni. Fuuuuuuuuuuck. Najó. 

4. Egyél lazacot! Olcsó, finom, egészséges! - Azért se. 1 hónapot öltem bele h ne egyek lazacot, pusztán makacsságból, mert azt mondta ez az újság (a sampon után persze...) hogy egyek lazacot. A dolgot leülepedtek, a falukorvot meguntam, jött a gravlax, majd a lazacpaprikás, majd az aranylazacka. Nem is olyan rossz. 

5. Érkezz mindig 5 perccel hamarabb a találkozókra, mert a svédek nem szeretik ha késik valaki- NAA MOST SZÉTTÉPLEK A KURVA ANYÁDAT!!!! Én nem vagyok hajlandó 5 perccel előbb érkezni, mert én MINDIG 15 perccel előbb érkezek és ebben nem vagyok hajlandó változni. (itt már nagyon haza akartam menni)

6. Lunchboxes - Ne egyél étteremben, főzd meg, hozd magaddal! SWEDISH STYLE! - A KUUUUUURVAANÁTOKAT!!!!! Ezt otthon is így csinálom, ne mondja meg nekem senki h változzak, mikor amúgy se lenne változás!!!!!!!

Aztán telt múlt az idő... láttam hogy Sir Galahad (és még sokan mások) nem gyűjtik szelektíven a hulladékot, láttam hogy szinte senki se használ SDS mentes biosampont, láttam hogy a svédek nem csak lazacon élnek (most akkor én már csakazértis!) és mostmár szelektíven gyűjtöm a hulladékot, rendesen ebédelek (lazacot és zöldséget lunchboxból, amit vasárnap megfőzök egész hétre), iszom a svéd kávét, és tervezem hogy elkezdem megtanulni a bennszülöttek nyelvét is. Fuck yeah! Sweden, nem fogsz ki rajtam ;) 

Van egy általam gyakran használt mondás az őszről. 

"Az ősz ellen nem küzdhetsz, mert tőled függetlenül eljön- azonban élvezheted amíg itt van." 

Valami nagyon hasonló a helyzet Svédországgal. Azt hiszem elfogadtam a dolgokat. Változni kellett, de ez csekély ár azért, amit ez az ország, a környezet és az emberek nyújtanak cserébe. 

I Love my Life in Sweden. 

Svergie, Jag älskar dig. - (ez nem az hogy szeretem az életem Svédroszágban svédül, hanem csak egy "Svédország, szeretlek" svédül, viszont keveset tudok még és nem akartam csalni és google fordítót használi)