Ez a bejegyzés nem csak Uppsalához köthető, hiszen éppen csak évforduló van. Kimondva 10 év soknak tűnik, bár valójában olyan mintha tényleg tavaly kezdtem volna az egyetemet, és 2-3 éve a gimit. 

Furcsa belegondolni, de a gimi előtti nyárban és az egyetem előtti nyárban vannak közös vonások. Először is, mindkettő esetében úgy gondoltam, hogy szeptember elsejétől azonnal, justrightnow megváltozik az életem. De nem változott meg azonnal, idő kellett hozzá. Mindkét nyáron azzal nyugtatgattam magam, hogy "új hely, új emberek, új szokások, nem ismernek engem, nem hallottak rólam, tiszta lappal indítok, ezt most nem szabad elszúrni"- persze ahogy azt illik, mindkét esetben elszúrtam rögtön az első napon/első héten, és utána hónapokig nagyon magányos voltam, mert mindenkinek én voltam a "fura lány".

Valahol itt bekapcsolódik Uppsala is a történetbe, hiszen ezt mostmár tényleg nem kéne elszúrni, mert itt "nincs hova menekülni". Valahol ellentmondásosak a dolgok. Kaptam olyan tanácsot, hogy ha nem akarom elszúrni, akkor maradjak csendben, ne beszéljek hülyeségeket, és akkor nem lesz gond. Ennek egyenesen ellentmond az a tanács, miszerint hagyjam otthon a "magyar" szokásokat, mint például hogy inkább nem szólalok meg, nehogy hülyeséget beszéljek. Azért nehéz a döntés, mert aki az első tanácsot adta, az nagyon jól ismer engem, aki pedig a második tanácsot adta, az már 1 éve ott él "közöttük" és jól ismeri őket. 

Az érdekesség, hogy mindhárom nyárban van valami közös: az újdonság varázsa, két rétegben. Az első az álmodozás, vágyakozás az új életre, ami szeptemberben elkezdődik. A második újdonság, amit éppen művelek az adott nyár alatt. 

A gimi előtti nyáron (2005 nyara) fedeztem fel a "korlátlan ADSL internetet". 

Mondanom sem kell, hogy 14 és 3/4 éves fejjel még koránt sem volt szokás pucér képeket küldözgetni magunkról idegen embereknek. MSN, Hősemberképző, Teveclub, ebnevelde, Vicclap.hu- és nagyjából ennyiben ki is merült teljesen a dolog. Akkoriban még halványszőke lövetem se volt arról, hogy mi fán terem a torrent, és nagyon megküzdöttem azért, hogy egy-egy zeneszámot le tudjak tölteni. Még nem volt MP3 lejátszóm, így nagyon kellemes időtöltés volt azt a kevés zenét amit sikerült letölteni (vagy átküldte valaki MSN-en) kiírni CD-re, majd borítót tervezni neki, kinyomtatni és discman-en hallgatni. Ekkoriban még vastag szőke melírcsíkok voltak a hajamban. 

Egyetem előtti nyáron (2009 nyara) fedeztem fel a vendéglátás legsűrűbb bugyrait: Fagyislány voltam Zuglóban egy kávézóban

Volt valami izgalmas abban, hogy van munkám, van keresetem. Az órabérem igazából a diákmunkásokat megszégyenítő órabér volt (215 Ft/óra), viszont kaptam jutalékot a fagyiból (20 Ft/eladott fagyi) - azonban a munkaidő reggel 8-tól tartott este 10-ig, és senki nem jött fagyizni délután 6 előtt. Így többnyire azok a vendégek vettek tőlem fagyit, akik megsajnáltak engem és/vagy arra gondoltak hogy milyen poén lenne megd*gni engem. Mondanom sem kell, nem kaptam túl sok borra (fagyira) valót, mikor elhajtottam őket. Ezen a nyáron festettem be a hajam vörösre. 

Egyetem utáni, Uppsala előtti nyáron (2015 nyara) pedig épp felfedezem az egészséges életmódot. 

Igazából ez marha unalmas. Valahol megvan annak a szépsége, hogy odafigyelek arra, hogy naponta legalább 1 liter vizet megigyak, elmegyek edzeni (szinte) mindennap, sok gyümölcsöt eszem, és gyakorlatilag semmi kenyér, zsömle, csoki, és egyéb olyan étel ami amúgy "finom"- továbbá hogy az esetek 99%-ban nem cigizem.

Megmondom őszintén unalmas az egészséges életmód. Ami az életben szép és jó, az többnyire törvénytelen, erkölcstelen és/vagy hízlal. Alkohol, dohányzás, só, zsír és finomított cukor nélkül az élet igazán szomorú.

Néha nagyon erős késztetést érzek arra hogy megegyek mindent, amit a hűtőben találok. Bizonyos esetekben ennek próbálok ellent állni. Néha még sikerül is. 

Sokan megkérdezik tőlem, hogy mi lesz akkor, ha nem jön össze Uppsala- ami teljesen jogos, éppen csak utálok ebbe belegondolni is. Nos, erre a a kérdésre egy ideig nem akarok komoly választ adni, mivel nem akarok rajta még komolyan elgondolkodni. Én bízom benne, hogy Sir Galahad nem csak szivat és nem csak poénkodott velem (angolban egy a múltban elkezdett cselekvés ami a jelenben is tart) hanem tényleg komolyan gondolja a dolgokat. 

Viszont van pár komolytalan válaszom, hogy mit fogok csinálni, ha mégse. 

1. Rendelek egy családi pizzát, és megeszem. Egyedül. 

2. Megiszom mellé egy üveg vörösbort és elszívok kísérőnek fél doboz Kék Phillip Morrist. 

3. Immáron végre jóllakva, nyugodtan, enyhén illuminált állapotban megnézem a PhD helyeket, amikre még lehet pályázni. 

4. Eszek egy doboz diófagyit. Egyedül. 

5. Lemegyek a boltba és megveszek minden olyan dolgot, aminek a tápértéke gyakorlatilag mínuszban van, a kalória tartalma meg olyan magas, hogy olyan bűntudatom legyen a megevése után, mintha embert öltem volna. 

6. Mindezek után komolyan elgondolkozom majd a "hogyan tovább?" kérdés megválaszolásán.