A napom valamikor reggel hatkor kezdődött. Kávé, mosakodás, öltözködés, utolsó csomag ellenőrzés, elköszönés Anyutól és a macskától. Eddig minden oké, és gyanúsan zökkenő mentes volt... azonban kiléptem az ajtón.
A taxi elvitt ugyan Ferihegyre, de közben legalább 3x azt hittem hogy mindjárt szétesik... nem csak a kocsi, a sofőr is. Beléptem, pár perc alatt felfedeztem hogy merre van a WizzAir csekkolás és miután beálltam a sorba, gyorsan kiküldtek minket mert találtak egy elhagyott csomagot és jöttek a tűzszerészek. (Már érdemes most megemlíteni hogy a csomagom 10 és 24 kg volt, plusz a hátizsákomban még 4 kiló, ami azt eredményezte hogy szabályosan tyúklépésben tudtam haladni)
Egy sikeres csomag leadás és csekkolás után eljutottam az ellenőrző pontra, majd a terminálba. A terminál rendkívül uncsi hely és 5 konnektorból 1 működik. Ahhoz képest hogy ez egy magyar reptér, szerintem ez kiemelkedően jó arány.
Elmalmozgattam a terminálban, majd mikor kinyitották a kapukat elindultam az A17-es kapu felé. Útközben megállított egy raiffeisen bankos srác és rögtön magyarul beszélt hozzám. Megkérdeztem tőle hogy honnan sejtette hogy magyar vagyok? Erre a válasz: Egy ilyen szép lány csak magyar lehet... 
Egy hosszas kanyargós út után eljutottam a repülőgép beszálláshoz. Itt megismerkedtem egy magyar sráccal (Dani) aki szintén zenész vegyész és Stockholmban fog MSc szakdolgozatot csinálni az Erasmus idején.
Beszálltunk sikeresen a repülőbe. Otthon legalább 8x lemértem a bőröndömet hogy biztos beleférjen a kalaptartóba... még van 10 centivel lehetett volna hosszabb. Tanulság, hogy a WizzAir gépeken nincs se wifi se hányós-zacskó. Mindkettő rendkívül nagy felelőtlenség. Utóbbi leginkább azért, mert tekintettel arra a turbulenciára, ami a Skavsta felett ért minket, a személyzet egyetlen kurva nagy mázlija az volt, hogy éhgyomorral repültem. Ennél különbözőbb esetekben tuti tarkón hánytam volna a légiutaskísérőket. Az hogy wifi nincs, megbocsáthatatlan bűn.
Sikeres landolás után felkaptuk Danival a cuccainkat és vettünk egy buszjegyet Stockholmba. A buszon bezzeg volt wifi... éppen csak alig működött... bár minden esetre jobban, mint a reptéren.
Danival kitárgyaltuk nagy vonalakban hogy mivel fogunk foglalkozni, valamint azt, hogy kijön-e értünk valaki. Csalódottan, megbántottan, és enyhén sértődötten meséltem neki, hogy értem nem jön ki a leendő főnököm. Dani azzal vigasztalt, hogy ha ennyire leszar engem, az a szeretet jele. Én igazából örülnék, ha Sir Galahad nem szeretne engem ennyire, de kijött volna elém... legalább a Stockholm Central stationre. Ugyanis, miután megérkeztünk és leszálltunk a buszról rögtön eltévedtem. Háromszor.
Miután nagy nehezen 2x eljutottam az állomás egyik végéből a másikra (jelzem kb mintha a Westend egyik végéből mennék a másikba 38 kilónyi cuccal... TYÚK LÉPÉSBEN HALADVA) megtaláltam a vonatot. Mikor először Uppsalába érkeztem volt nagy ámulás és bámulás hogy milyen szépen a vonatok, tök kényelmesen fel lehet szállni bőrönddel... na most jött a pofára esés. Lépcsős vonat. A kisbőrönd felküzdése méghagyján... de a naggyal majdnem eltaknyoltam. És ezt frankón végig nézték a svéd pasik anélkül hogy segítettek volna. Mint utóbb megtudtam, a svédek maguktól nem segítenek, mert ezzel beleavatkoznának az életembe, de ha kérem őket, akkor segítenek. Na nálam ott kezdődik a gond, hogy én nem kérek, de elfogadom ha felajánlják. Vicces lesz ez az elkövetkezendő pár év...
Szóval felküzdöttem magamat a vonatra. Ekkor már olyan dühös és sértődött voltam (tekintettel arra hogy csak egy kávét ittam) hogy addigra már legalább 3x lefeleztem A Sir Galahadnek szánt túrórudi adagot.
A vonat pontos volt, és 16:19-kor meg is érkezett az Uppsala Central Stationre. Leszerencsétlenkedtem magam a vonatról, majd elindultam előre fele... Egy rózsaszín folt egyértelműen kivehető volt, ami majdnem teljesen passzolt az én bőröndömhöz. Tanulság: érdemes Thiocapsa színekkel felhívni egymás figyelmét! Rögtön megtaláltuk egymást Téglámmal. Miután jeleztem neki, hogy mennyire nyűgös vagyok, pisilnem kell és kávézni, ezeket gyorsan megvalósítottuk, megnyugodtam és visszaadtam Sir Galahadnek a teljes túrórudi adagját. (Amit a továbbiakban a nap folyamán még jópárszor lefeleztem)
Megérkeztünk a lakásomhoz. Olyan cuki, hogy belehalooooooooook!!!!! Van hálószobám, dolgozószobám (aztakurvaélet), egy nappali-ebédlő-konyhám, egy teraszom.
Miután belaktam a lakást, Téglámmal elindultunk kissé bevásárolni. Tégla előre megmondta hogy be fogok bukni jó pár dolgot, és annak ellenére hogy frankón elsőre sikerült tejet vennem (könnyedén összetéveszthető a kefirrel) nagyon bebuktam pár dolgot.
1. Majonéz- Mit vegyek? Swedish Mealtimeos majonézt vagy olyat amit ismerek? Persze hogy a Swedish Mealtimeos verziót választottam... jajjj. Nem finom.
2. Mustár- Direkt kiválasztottam a CSÍPŐS verziót. Sikerült vennem olyan édeset, ami nem úgy édes hogy nem-erős, hanem konkrétan, cukrosan édes. Bah.
Utána átmentünk Tégla családjához, és megvacsiztunk. Pár dolog kultúr sokkolt, de hamarosan elmúlik.
Mikor hazajöttem, elkezdtem kibontani a cuccokat, amiket a főbérlő vett. Megmondom őszintén, néztem mint Rozi a moziban.
1. Van egy ágyam amin van egy 2x akkora gumis lepedő. Eddig oké.
2. Matrac. Minek nekem matrac? Nem használhatom az ágyat? Vagy ezt rá kéne tenni az ágyra? - Nem bontottam még ki.
3. Párna. Kispárnának nagy, rendes párnának kicsi.
4. Takaró. Szimpla ágyra dupla takaró, sebaj, félbe hajtom.
5. Párna és takaróhuzat. A párnára stimmelt, a takaróra nem.
6. Valami vékony gumis lepedő szerű dolog. Felrakram.
7. Lepedő. Mégis mennyi dolgot kell közém és az ágy közé pakolni????
A kultúr sokk még tart, de hamarosan elmúlik. Képek holnap!
Ja, és némi nyelvlecke. Nem angström, hanem oóngsztrőm, valamint nem uppszala, hanem öőüpszálá. Még nekem is szoknom kell.
Nnno! Lajong és hejcegnyő!!!
Mentem csicsikálni.
