Mielőtt belekezdenék az első Hungaro-Swedish MealTime ragozásába, le kell szögeznem hogy nagyon kíváncsi voltam a "Falukorv" nevű svéd kolbászra párizsira. 

Az ötletet adó videok a következőek voltak: 

Ennél a pontnál jöttem rá, hogy nincs fakanalam, úgyhogy óvatosan kell bánni a teflonnal. 

Végül nagyon finom lett.

Nem vagyok benne biztos, hogy nem egy virágcserépből ettem meg, de marha jó volt. :) 

Avagy a svéd tévéről kezdőknek:

1. 101 csatornám van

2. Ebből kb. 30 csak benne van a listában, de tényleges nem fogom.

3. Ebben a 30-ban van az összes rajzfilm csatorna és a TLC. 

4. Ami bejön az mind svéd (és ez nekem még nagyon svéd), 

5. Kivéve, a Discovery chanel az angol. 

Viszont a laptopomat elméletileg rá lehet kötni a TVre, tehát elméletileg lehet mozizni. 

Feljegyzések magamnak: 

a) Venni kell sót, fűszereket és rendes mustárt. 

b) Meg kell tanulni svédül. 

c) Szerezni kell egy átjátszó kábelt. 

d) Meghívni Téglát és a másik felét (akkor Ő meg legyen FélTégla) kávézni. 

Megmondom őszintén, eléggé kómás vagyok, de megbeszéltem Téglával hogy találkozunk 10-kor az Angström (oóngsztröm) előtt. Reggel mikor felébredtem (takarót valami oknál fogva a fejemre húzva aludtam) körbe néztem és beletelt pár másodpercbe hogy hol vagyok. 

Mondjuk annak marhára megvan a hangulata, hogy az ember feltesz egy kávét, és köntösben beül a DOLGOZÓSZOBÁJÁBA (!!!!) (aztakurvaélet) vagy kiül a saját (!!!!!!) teraszára kávézni. Ez olyan csodálatos, hogy már csak a kávé hiányzik... 

Ma reggel gondokba ütköztem. Nem tudtam megnyitni a csapot a konyhában. Tekergettem jobbra-balra, de semmi. Nézem, nincs más gomb. Már éppen kezdtem kétségbeesni és feltölteni egy képet a csapról Facebookra egy ilyen szöveggel hogy "SOS!!! Hogy a francba kell ezt megnyitni?!"mikor rájöttem a titkára. Úgy érzem magam komolyan mondom, mint Sylvester Stalonne Pusztítóban. "Nem tudja hogy kell használni a kagylókat...cöh." 

A hátránya annak, hogy nem egy svéd lakásban nősz fel, hogy azt feltételezed hogy a csap mindössze 2 irányba mozgatható. (fel és le vagy előre és hátra vagy jobbra és balra) 

A napom valamikor reggel hatkor kezdődött. Kávé, mosakodás, öltözködés, utolsó csomag ellenőrzés, elköszönés Anyutól és a macskától. Eddig minden oké, és gyanúsan zökkenő mentes volt... azonban kiléptem az ajtón. 

A taxi elvitt ugyan Ferihegyre, de közben legalább 3x azt hittem hogy mindjárt szétesik... nem csak a kocsi, a sofőr is. Beléptem, pár perc alatt felfedeztem hogy merre van a WizzAir csekkolás és miután beálltam a sorba, gyorsan kiküldtek minket mert találtak egy elhagyott csomagot és jöttek a tűzszerészek. (Már érdemes most megemlíteni hogy a csomagom 10 és 24 kg volt, plusz a hátizsákomban még 4 kiló, ami azt eredményezte hogy szabályosan tyúklépésben tudtam haladni)

Egy sikeres csomag leadás és csekkolás után eljutottam az ellenőrző pontra, majd a terminálba. A terminál rendkívül uncsi hely és 5 konnektorból 1 működik. Ahhoz képest hogy ez egy magyar reptér, szerintem ez kiemelkedően jó arány. 

Elmalmozgattam a terminálban, majd mikor kinyitották a kapukat elindultam az A17-es kapu felé. Útközben megállított egy raiffeisen bankos srác és rögtön magyarul beszélt hozzám. Megkérdeztem tőle hogy honnan sejtette hogy magyar vagyok? Erre a válasz: Egy ilyen szép lány csak magyar lehet... 

Egy hosszas kanyargós út után eljutottam a repülőgép beszálláshoz. Itt megismerkedtem egy magyar sráccal (Dani) aki szintén zenész vegyész és Stockholmban fog MSc szakdolgozatot csinálni az Erasmus idején. 

Beszálltunk sikeresen a repülőbe. Otthon legalább 8x lemértem a bőröndömet hogy biztos beleférjen a kalaptartóba... még van 10 centivel lehetett volna hosszabb. Tanulság, hogy a WizzAir gépeken nincs se wifi se hányós-zacskó. Mindkettő rendkívül nagy felelőtlenség. Utóbbi leginkább azért, mert tekintettel arra a turbulenciára, ami a Skavsta felett ért minket, a személyzet egyetlen kurva nagy mázlija az volt, hogy éhgyomorral repültem. Ennél különbözőbb esetekben tuti tarkón hánytam volna a légiutaskísérőket. Az hogy wifi nincs, megbocsáthatatlan bűn. 

Sikeres landolás után felkaptuk Danival a cuccainkat és vettünk egy buszjegyet Stockholmba. A buszon bezzeg volt wifi... éppen csak alig működött... bár minden esetre jobban, mint a reptéren. 

Danival kitárgyaltuk nagy vonalakban hogy mivel fogunk foglalkozni, valamint azt, hogy kijön-e értünk valaki. Csalódottan, megbántottan, és enyhén sértődötten meséltem neki, hogy értem nem jön ki a leendő főnököm. Dani azzal vigasztalt, hogy ha ennyire leszar engem, az a szeretet jele. Én igazából örülnék, ha Sir Galahad nem szeretne engem ennyire, de kijött volna elém... legalább a Stockholm Central stationre. Ugyanis, miután megérkeztünk és leszálltunk a buszról rögtön eltévedtem. Háromszor. 

Miután nagy nehezen 2x eljutottam az állomás egyik végéből a másikra (jelzem kb mintha a Westend egyik végéből mennék a másikba 38 kilónyi cuccal... TYÚK LÉPÉSBEN HALADVA) megtaláltam a vonatot. Mikor először Uppsalába érkeztem volt nagy ámulás és bámulás hogy milyen szépen a vonatok, tök kényelmesen fel lehet szállni bőrönddel... na most jött a pofára esés. Lépcsős vonat. A kisbőrönd felküzdése méghagyján... de a naggyal majdnem eltaknyoltam. És ezt frankón végig nézték a svéd pasik anélkül hogy segítettek volna. Mint utóbb megtudtam, a svédek maguktól nem segítenek, mert ezzel beleavatkoznának az életembe, de ha kérem őket, akkor segítenek. Na nálam ott kezdődik a gond, hogy én nem kérek, de elfogadom ha felajánlják. Vicces lesz ez az elkövetkezendő pár év... 

Szóval felküzdöttem magamat a vonatra. Ekkor már olyan dühös és sértődött voltam (tekintettel arra hogy csak egy kávét ittam) hogy addigra már legalább 3x lefeleztem A Sir Galahadnek szánt túrórudi adagot. 

A vonat pontos volt, és 16:19-kor meg is érkezett az Uppsala Central Stationre. Leszerencsétlenkedtem magam a vonatról, majd elindultam előre fele... Egy rózsaszín folt egyértelműen kivehető volt, ami majdnem teljesen passzolt az én bőröndömhöz. Tanulság: érdemes Thiocapsa színekkel felhívni egymás figyelmét! Rögtön megtaláltuk egymást Téglámmal. Miután jeleztem neki, hogy mennyire nyűgös vagyok, pisilnem kell és kávézni, ezeket gyorsan megvalósítottuk, megnyugodtam és visszaadtam Sir Galahadnek a teljes túrórudi adagját. (Amit a továbbiakban a nap folyamán még jópárszor lefeleztem)

Megérkeztünk a lakásomhoz. Olyan cuki, hogy belehalooooooooook!!!!! Van hálószobám, dolgozószobám (aztakurvaélet), egy nappali-ebédlő-konyhám, egy teraszom. 

Miután belaktam a lakást, Téglámmal elindultunk kissé bevásárolni. Tégla előre megmondta hogy be fogok bukni jó pár dolgot, és annak ellenére hogy frankón elsőre sikerült tejet vennem (könnyedén összetéveszthető a kefirrel) nagyon bebuktam pár dolgot. 

1. Majonéz- Mit vegyek? Swedish Mealtimeos majonézt vagy olyat amit ismerek? Persze hogy a Swedish Mealtimeos verziót választottam... jajjj. Nem finom. 

2. Mustár- Direkt kiválasztottam a CSÍPŐS verziót. Sikerült vennem olyan édeset, ami nem úgy édes hogy nem-erős, hanem konkrétan, cukrosan édes. Bah. 

Utána átmentünk Tégla családjához, és megvacsiztunk. Pár dolog kultúr sokkolt, de hamarosan elmúlik. 

Mikor hazajöttem, elkezdtem kibontani a cuccokat, amiket a főbérlő vett. Megmondom őszintén, néztem mint Rozi a moziban. 

1. Van egy ágyam amin van egy 2x akkora gumis lepedő. Eddig oké. 

2. Matrac. Minek nekem matrac? Nem használhatom az ágyat? Vagy ezt rá kéne tenni az ágyra? - Nem bontottam még ki. 

3. Párna. Kispárnának nagy, rendes párnának kicsi. 

4. Takaró. Szimpla ágyra dupla takaró, sebaj, félbe hajtom. 

5. Párna és takaróhuzat. A párnára stimmelt, a takaróra nem. 

6. Valami vékony gumis lepedő szerű dolog. Felrakram. 

7. Lepedő. Mégis mennyi dolgot kell közém és az ágy közé pakolni???? 

A kultúr sokk még tart, de hamarosan elmúlik. Képek holnap! 

Ja, és némi nyelvlecke. Nem angström, hanem oóngsztrőm, valamint nem uppszala, hanem öőüpszálá. Még nekem is szoknom kell. 

Nnno! Lajong és hejcegnyő!!!

Mentem csicsikálni. 

Ahogy Kovács Kati mondaná "Rossz randevú, a kutyának való"- és milyen igaza van... 

Tegnap találkozóm volt életem legelső - hozzáteszem végig plátói - szerelmemmel. Életemben először nem tekintettem rá úgy, hogy meg akarom kapni. Utoljára hat éve találkoztunk, akkor még éreztem iránta valamit, de most már úgy láttam Őt, ahogy mindenki más is látja.

Érzéki csalódás volt. Egy világ dőlt össze bennem.

Rá kellett hogy jöjjek, hogy akibe éveken keresztül szerelmes voltam, az az ember aki (a férfiak terén) az ízlésem kialakulásában egy mérföld kő volt... az valójában sosem létezett, végig csak a fejemben élt. A valóságban az az ember, akibe én szerelmes voltam és az az ember akivel tegnap találkoztam köszönő viszonyban sincsenek egymással. Nem mondanám hogy tökéletes ellentéte egymásnak a két ember, de körülbelül olyan szinten vannak mint a sör és a bor. 

Tegnap este, a találkozó után rendkívül össze voltam zavarodva. Úgy tűnik hogy valóban káros, ha az ember huzamosabb ideig plátóian szerelmes valakibe, és ennek valóban vannak hosszú távú, vissza nem vonható következményei. Sosem gondoltam volna, hogy ez ügyben ezt nyíltan kijelentem, de basszus én mekkora egy marha vagyok. Ennyi erővel egy mesefigurába is lehetettem volna szerelmes, több értelme lett volna. A találkozónknak egyetlen hatalmas előnye volt: végre elvarrtam azt a szálat, ami közel 10 éve került képbe, és már régóta el kellett volna varrnom.

Túl sokáig halogattam hogy szembe nézzek az igazsággal. Olyan ez mint a fogorvos. Önmagad csapod be, ha azt gondolod hogy egészséges vagy. Halogatod heteken, hónapokon, éveken keresztül... és végül olyan késő lesz, hogy akár elvesztheted egy részedet. Én most elvesztettem... mármint nem a pasira gondolok (azt ki nem szarja le?) hanem arra, hogy tulajdonképpen valahol Ő is tehet arról, hogy én ott vagyok ahol. Életem legképlékenyebb, legfogékonyabb, legérzékenyebb időszakában voltam belé igazán, őrülten, mélyen (truly, madly, deeply) szerelmes. 

Most lehetne azt mondani, hogy eltelt 10 év, Ő is sokat változott meg én is... de valójában ez nem lenne igaz. Ültünk egymással szemben a teázóban, és én még mindig 31 évesnek láttam Őt, Ő pedig még mindig 15 évesnek látott engem. 

Nem tudom hogy ez karmikus találkozás volt-e vagy sem, de tény hogy úgy éreztem, mintha valami görbe tükör előtt állnék. A találkozó vége felé felismertem magam (pontosabban az idegesítő rossz tulajdonságaimat) benne (ez mondjuk nem nehéz, hiszen mindkettőnk tipikus Szűz). Butaságokat beszélt, hogy oldja a feszültséget, szakbarbárkodott- holott gőzöm sincs az Ő szakterületéről, mindeközben pedig végtelenül zárkózott volt amit a fentebb említett dolgokkal próbált leplezni, és ez csupán 3 dolog abból a rengeteg dologból, amit tapasztaltam hogy idegesítő és korábban jelezték nekem mások hogy ezeket én is csinálom és számukra idegesítő. Valóban idegesítő. 

Tudom hogy Ő magányos, és sajnálom miatta. Valahol félek attól, hogy egyszer én is ilyen összetört, zárkózott és magányos leszek. 

Egy ideje nem gondoltam bele abba, hogy én lehetek szomorú a költözéstől. Most egy kicsit mégis úgy érzem, hogy sok minden fog hiányozni. Eddig ezt nem így éreztem/gondoltam. Most először van olyan érzésem, hogy nem akarok elmenni. (persze ettől függetlenül nem leszek buta és mondom Sir Galahadnek, hogy boccs, de mégse)

Tegnap este búcsút vettem a szülővárosomtól. A barátom elvitt egy nagyon hipster romkocsmába, ahol kézműves söröket árultak, és mindezt egy elhagyatott belvárosi raktár épületben. Maga a benti rész rendkívül igénytelen és randa volt, pont mint egy romkocsma... azonban a kiülős rész varázslatos volt. Volt némi maláta hangulata, mivel a szabad eget nem lehetett látni egy böszme nagy fűzfa miatt. Utána elmentünk a Funky Pho nevű vietnámi étterembe, ami egy icipici étterem, egy eldugott belvárosi utcácskában. Itt ettünk teriyaki csirkét, pacal salátát és mochit. Mindhárom fogás rendkívül új ízélmény volt. (emlékeztető magamnak: meg kell tanulnom mochit főzni)

Kicsivel később felmentünk a Várba. Be kell vallanom, hogy hiába vagyok bennszülött budapesti, még sose láttam Budapestet ennyire szépnek. A kivilágított Lánchíd, a Halászbástya, a Sándor palota... elképesztő volt. Hirtelen rájöttem, hogy igaza volt a "Pest megér egy estet" című számnak. Semmit nem tudok Pestről. 

Emlékeztetőül: 

Hazaértem ma, miután elbúcsúztam a páromtól is. A bőgés szélén álltam, mikor Anyukám felhívott, hogy kinn van a piacon és mivel nem fogjuk tudni együtt megünnepelni a szülinapomat (25 év, azaz negyed évszázad), ezért szeretne venni nekem egy parfümöt ajándékba. Ekkor ránéztem az előttem lévő (amúgy rózsaszín) bőröndre és elbőgtem magam. Az életemnek bele kell férnie egy bőröndbe. Mi fér bele egy 65x25x45 centis bőröndbe, ha a súly határ 32 kg? Beleférnek a ruháim, a kedvenc takaróim, a tisztálkodó szereim, egy üveg 2013-mas Mocus Turán, kb. 1 liter pálinka, a diplomáim, néhány füzet, egy indukciós főzőlapon használható kotyotós kávéfőző, néhány adag kávé, 30 db túrórudi, 3 nagy táblás Milka csoki, 4 kis táblás Milka csoki és a laptopom.

Mi nem fér bele egy 65x25x45 centis bőröndbe, ha 32 kg a súlyhatár? Avagy mi az, amit itthon kell hagynom?

- A párom

- A családom

- A barátaim

- A kedvenc boros poharaim

- A Disney hercegnős étkészletem 

- A vázaként használt rajnai palack, amiben Demeter Zoltán 2012-es évjáratú Szerelmi hárslevelűje volt 

- Az a rózsa, amit ebben a palackban tartok 

- A parfümös doboz gyűjteményem 

- A kedvenc edényeim 

- A biciklim 

Próbálom figyelmen kívül hagyni azokat a dolgokat, amik csak "tárgyak", és amiket Uppsalában is meg tudok vásárolni, viszonylag olcsón- ellenben most jöttem rá igazán, hogy mennyire fognak hiányozni a "nem tárgyak" kategóriába eső tételek. Hát... jobb későn, mint soha. 5 nappal a költözés előtt. 

A döntést meghozták, igen, PhD hallgató leszek. Maga a PhD szeptember elsejével kezdődik, de augusztus 21.-én költözöm ki Uppsalába. Szóval, részemről elmarad a Vad Fruttik koncert... 

Viszont WizzAir-rel repülök, ami azt jelenti hogy a Skavsta-ra érkezem, nem pedig az Arlandára. Ami kb. 20-30 ezer HUF spórolást jelent nekem és plusz 3 óra utazást 2 bőrönddel. Egy élmény lesz. 

Szóval 9 napot töltök még kis hazánkban, ezen idő alatt a következő dolgokat kell elintéznem még: 

- Bőrönd vásárlás 

- Gyógyszer vásárlás

- Csoki, kávé, egyéb vásárlás 

- Érzékeny búcsút venni mindenkitől

- Repjegyet venni (de minnél előbb)

Ezután lesz Uppsalában 2 szabadnapom csellengeni, majd 8 napom ügyet intézni

- PhD szerződés aláírása

- Svéd személyi szám (Swedish personalnumber) elintézése

- Svéd bankszámla elintézése

- Megtalálni a legjobb sushi éttermet Uppsalában 

Ez utóbbi azért fontos, mert Szegeden mindig ugyanabban a Pizzériában ünnepeltem a szülinapjaimat. Uppsalában mindig ugyanabban a sushi étteremben fogom ünnepelni a szülinapomat. 

Szeret... nem szeret... szeret... nem szeret...

Felvesz... nem vesz fel... felvesz... nem vesz fel... felvesz...

Ez a bejegyzés nem csak Uppsalához köthető, hiszen éppen csak évforduló van. Kimondva 10 év soknak tűnik, bár valójában olyan mintha tényleg tavaly kezdtem volna az egyetemet, és 2-3 éve a gimit. 

Furcsa belegondolni, de a gimi előtti nyárban és az egyetem előtti nyárban vannak közös vonások. Először is, mindkettő esetében úgy gondoltam, hogy szeptember elsejétől azonnal, justrightnow megváltozik az életem. De nem változott meg azonnal, idő kellett hozzá. Mindkét nyáron azzal nyugtatgattam magam, hogy "új hely, új emberek, új szokások, nem ismernek engem, nem hallottak rólam, tiszta lappal indítok, ezt most nem szabad elszúrni"- persze ahogy azt illik, mindkét esetben elszúrtam rögtön az első napon/első héten, és utána hónapokig nagyon magányos voltam, mert mindenkinek én voltam a "fura lány".

Valahol itt bekapcsolódik Uppsala is a történetbe, hiszen ezt mostmár tényleg nem kéne elszúrni, mert itt "nincs hova menekülni". Valahol ellentmondásosak a dolgok. Kaptam olyan tanácsot, hogy ha nem akarom elszúrni, akkor maradjak csendben, ne beszéljek hülyeségeket, és akkor nem lesz gond. Ennek egyenesen ellentmond az a tanács, miszerint hagyjam otthon a "magyar" szokásokat, mint például hogy inkább nem szólalok meg, nehogy hülyeséget beszéljek. Azért nehéz a döntés, mert aki az első tanácsot adta, az nagyon jól ismer engem, aki pedig a második tanácsot adta, az már 1 éve ott él "közöttük" és jól ismeri őket. 

Az érdekesség, hogy mindhárom nyárban van valami közös: az újdonság varázsa, két rétegben. Az első az álmodozás, vágyakozás az új életre, ami szeptemberben elkezdődik. A második újdonság, amit éppen művelek az adott nyár alatt. 

A gimi előtti nyáron (2005 nyara) fedeztem fel a "korlátlan ADSL internetet". 

Mondanom sem kell, hogy 14 és 3/4 éves fejjel még koránt sem volt szokás pucér képeket küldözgetni magunkról idegen embereknek. MSN, Hősemberképző, Teveclub, ebnevelde, Vicclap.hu- és nagyjából ennyiben ki is merült teljesen a dolog. Akkoriban még halványszőke lövetem se volt arról, hogy mi fán terem a torrent, és nagyon megküzdöttem azért, hogy egy-egy zeneszámot le tudjak tölteni. Még nem volt MP3 lejátszóm, így nagyon kellemes időtöltés volt azt a kevés zenét amit sikerült letölteni (vagy átküldte valaki MSN-en) kiírni CD-re, majd borítót tervezni neki, kinyomtatni és discman-en hallgatni. Ekkoriban még vastag szőke melírcsíkok voltak a hajamban. 

Egyetem előtti nyáron (2009 nyara) fedeztem fel a vendéglátás legsűrűbb bugyrait: Fagyislány voltam Zuglóban egy kávézóban

Volt valami izgalmas abban, hogy van munkám, van keresetem. Az órabérem igazából a diákmunkásokat megszégyenítő órabér volt (215 Ft/óra), viszont kaptam jutalékot a fagyiból (20 Ft/eladott fagyi) - azonban a munkaidő reggel 8-tól tartott este 10-ig, és senki nem jött fagyizni délután 6 előtt. Így többnyire azok a vendégek vettek tőlem fagyit, akik megsajnáltak engem és/vagy arra gondoltak hogy milyen poén lenne megd*gni engem. Mondanom sem kell, nem kaptam túl sok borra (fagyira) valót, mikor elhajtottam őket. Ezen a nyáron festettem be a hajam vörösre. 

Egyetem utáni, Uppsala előtti nyáron (2015 nyara) pedig épp felfedezem az egészséges életmódot. 

Igazából ez marha unalmas. Valahol megvan annak a szépsége, hogy odafigyelek arra, hogy naponta legalább 1 liter vizet megigyak, elmegyek edzeni (szinte) mindennap, sok gyümölcsöt eszem, és gyakorlatilag semmi kenyér, zsömle, csoki, és egyéb olyan étel ami amúgy "finom"- továbbá hogy az esetek 99%-ban nem cigizem.

Megmondom őszintén unalmas az egészséges életmód. Ami az életben szép és jó, az többnyire törvénytelen, erkölcstelen és/vagy hízlal. Alkohol, dohányzás, só, zsír és finomított cukor nélkül az élet igazán szomorú.

Néha nagyon erős késztetést érzek arra hogy megegyek mindent, amit a hűtőben találok. Bizonyos esetekben ennek próbálok ellent állni. Néha még sikerül is. 

Sokan megkérdezik tőlem, hogy mi lesz akkor, ha nem jön össze Uppsala- ami teljesen jogos, éppen csak utálok ebbe belegondolni is. Nos, erre a a kérdésre egy ideig nem akarok komoly választ adni, mivel nem akarok rajta még komolyan elgondolkodni. Én bízom benne, hogy Sir Galahad nem csak szivat és nem csak poénkodott velem (angolban egy a múltban elkezdett cselekvés ami a jelenben is tart) hanem tényleg komolyan gondolja a dolgokat. 

Viszont van pár komolytalan válaszom, hogy mit fogok csinálni, ha mégse. 

1. Rendelek egy családi pizzát, és megeszem. Egyedül. 

2. Megiszom mellé egy üveg vörösbort és elszívok kísérőnek fél doboz Kék Phillip Morrist. 

3. Immáron végre jóllakva, nyugodtan, enyhén illuminált állapotban megnézem a PhD helyeket, amikre még lehet pályázni. 

4. Eszek egy doboz diófagyit. Egyedül. 

5. Lemegyek a boltba és megveszek minden olyan dolgot, aminek a tápértéke gyakorlatilag mínuszban van, a kalória tartalma meg olyan magas, hogy olyan bűntudatom legyen a megevése után, mintha embert öltem volna. 

6. Mindezek után komolyan elgondolkozom majd a "hogyan tovább?" kérdés megválaszolásán.